Igazából én is úgy érzem, hogy a táncról és a zenéről felesleges beszélni, mert csak megélni lehet, de most mégis megpróbálom.
Másodszor voltam hétvégén transztáncon és teljesen mást adott mindkét alkalom. Az elsőnél iszonyatosan felszabadultam, megéreztem, hogy milyen ego és gátlások nélkül elengedni magam. Még a hajam is hullámos lett tőle!
Aztán a másodiknál könnyednek indult minden, de a végére nagyon nehéz, megterhelő és fárasztó lett, megjártam a padlót is. De pont ez a szép abban, amikor dolgozol magadon, hogy nem irányíthatod a dolgok kimenetelét, nem várhatod el, hogy minden finom és könnyed lesz, hisz mit tanulhatnál abból mindig?
Nem szoktuk megosztani a végén az élményeket, én most mégis elárulom az utóbbit, mert nagyon meghatározó volt számomra. Olyan volt, mintha húztak, rángattak, ütöttek-vágtak volna és én mindezt csak hagytam, elviseltem, tűrtem. Az üzenetét nem kellett fejtegetnem, éreztem hogy ez a test megélése, ami mindannyiszor ugyanezt kényszerül elviselni, amikor nem kapcsolódunk vele, nem figyelünk a jelzéseire és folytatjuk az evést, ivást, amikor már tele vagyunk, nem állunk meg pihenni vagy úgy élünk le egy életet, hogy utálunk egy testrészt vagy akár az egészet, amikor sanyargatjuk és lehetne még sorolni...
És igen, jógával is ki lehet csinálni a testet, de mivel nem? Nekem azért lett nagy szerelem a transztánc a jóga mellett, mert a jógás évek alatt megtanultam gondoskodni magamról, szeretni minden porcikámat, miközben kicsit el is vesztettem a test fizikai szabadságát, hiszen a jóga gyakorlása közben minden fegyelmezetten kontrollált, minden mozdulatnak megvannak a "szabályai" azért, hogy ne árts velük a testednek.
Nekem pont emiatt a szabályozottság miatt van nagy szükségem a test és a mozdulatok teljes szabadságának a felfedezésére időről-időre, hogy a testem és a lelkem is kedvére követhesse a zenét, hogy mindig valami újat fedezzek fel önmagamról.
